Köszönjük mindenkinek, aki eddig elküldte a jelentkezését. A nagy érdeklődésre való tekintettel a határidőt meghosszabbítjuk július 18-ig.
Köszönjük mindenkinek, aki eddig elküldte a jelentkezését. A nagy érdeklődésre való tekintettel a határidőt meghosszabbítjuk július 18-ig.
Július 26-án az Anna Grand Hotel díszes termeiben, hangulatos udvarában rendezik meg a 200. Anna-bált, amelyre minden eddiginél több, 760 bálozót várnak. A bicentenáriumát ünneplő rangos társadalmi eseményét ezúttal is az Anna Fesztivál kíséri, lesz operaest, szívhalászat, prímás gála és szerenádok éjszakája. A bálozó hölgyek ebben az évben selymes kék porcelán szívet viselhetnek majd, amelynek színét a balatoni kagylók ihlették.
– Rendkívüli érdeklődés kíséri az idei bált, minden eddiginél több vendéget várunk. Őrizzük a bál tradícióját, ugyanakkor minden évben igyekszünk minél inkább kiszélesíteni a báli forgatagot. Erre szolgál, hogy a Muzsikáló Magyarország program keretében 40 fős cigányzenekar lép fel a bálon, majd másnap 200 cigányzenész öt színpadon játszik a Tagore sétányon. A helyi fiatalokat egy új rendezvénnyel, Zoób Kati Sokadalom című programjával igyekszünk megszólítani – fogalmazott az Anna Grand Hotelben rendezett sajtótájékoztatón Bóka István, polgármester, aki kiemelte: az Anna-bál elsősorban az elsőbálozó fiatal lányokért van, ezért az eseményre ebben az évben is meghívta a város a füredi 18 éves lányokat, ezúttal minden korábbinál több, 33 elsőbálozó vesz majd részt az eseményen.
A bálon a Mendelssohn Kamarazenekar játssza a hagyományos palotást és a nyitó keringőt, amelyet az Operaház balettművészei táncolnak el. Káel Csaba rendezésében operettműsort láthat a báli közönség, a tánczenét Farkas Gábor Gábriel és zenekara, majd a Dervalics Róbert által vezetett Sakk-Matt Company biztosítja.
A Tagore sétányon lévő Kisfaludy Színpadon óriás kivetítőn élőben lehet majd látni az Anna-bál ünnepélyes megnyitóját illetve éjfélkor a báli szépek megválasztását, a közvetítések között pedig a Magyar Nemzeti Táncegyüttes majd Kökény Attila és Rakonczay Viktor ad műsort. A 200. Anna-bál új kísérőrendezvénye lesz a bál estéjén a Sokadalom.
– Szeretnénk minél több érdeklődőnek átadni a felszabadultság érzését, a bál örömét, ezért 200 fiatal lány és fiú lesz jelen majd a vízparton és keresi a kapcsolatot a sétálókkal. Különleges esemény lesz, extrább, mint egy divatbemutató. Remélem egy új hagyománnyal bővül majd Balatonfüred – mondta Zoób Kati, a Katti Zoób Divatház és Múzeum vezetője.
A bicentenáriumra a Herendi Porcelánmanufaktúra különleges serlegekkel készül, amelyeket a bál szépei vehetnek át, ebben az évben is minden hölgy sorszámozott herendi porcelán szívet kap majd emlékbe.
– A báli szív színét a balatoni kagylók ihlették, ezért selyem kék színű szívek kerülnek majd a hölgyek nyakába. Megújítottuk a báli szépek herendi porcelán serlegeit is, a hagyományos Viktória-, Apponyi- és Rothschild mintákból erre az alkalomra egy egyedi verzió készült – jelentette be dr. Simon Attila, a Herendi Porcelánmanufaktúra Zrt. vezérigazgatója, aki hozzátette: a vendégek elé 3500 darabos, mintegy százötven millió forint összértékű szerviz kerül.
A tavalyi bál szépe Soós Kriszta Szonja is jelen volt a sajtótájékoztatón, aki az első bálozóknak azt üzente: a bál egyszeri, megismételhetetlen élmény, ezért éljék meg a pillanatot és legyenek önmaguk.
– Az Anna-bál a történelmünk része. Ebben az évben a bicentenáriumhoz kapcsolódva az operagálán csak magyar zeneszerzők műveit adjuk elő, Erkel Ferenc és Kodály Zoltán darabjaiból lesz hallható válogatás. Megtiszteltetés számunkra, hogy itt lehetünk, fellép az énekkarunk, a zenekarunk és a balettművészeink is – összegzett Ókovács Szilveszter a Magyar Állami Operaház főigazgatója.
A sajtótájékoztatón Tóth József séf ismertette a bál négy fogasos gálavacsorájának összetételét. Az előétel balatoni fogasfilé és süllő lesz, amit szürkemarha esszencia leves követ. A főétel mangalica és kacsa duett lesz, desszertként pedig mandulás piskóta illetve málnás mousse kerül majd az ünnepi asztalokra.
A bált július 21-27. között az Anna Fesztivál kíséri, amelynek keretében bemutatják az Anna-bál kétszáz éves történetét feldolgozó könyvet. A Gyógy téren felállított nagyszínpadon az Állami Operaház operagálát tart, előtte egy nappal az Operaház énekkara lép fel. Különleges hangulatot ígér az elsőbálozó lányok részére adott vonószenekaros esti koncert a szerenádok éjszakája. A közkedvelt Szívhalászat és a Hagyományok Házával közösen rendezett prímások gálája sem marad el.
A bál előtt a Vaszary-villa kertjében gyülekeznek a fiatal bálozók, innen indul majd a zenés menet, és itt akasztják a hölgyek nyakába a sorszámozott herendi porcelán szíveket.
A bálon a közönség szavazza meg a 15 legszebb lányt, akik közül majd a szakmai zsűri választja ki a bál szépét és udvarhölgyeit.
A bál szépét és két udvarhölgyét éjfélkor mutatják be, ők másnap délelőtt a Kisfaludy Színpadon is láthatók lesznek, majd a mezőhegyesi, szilvásváradi és bábolnai ménesgazdaságok fogataival, 200 cigányzenész előtt, a Tagore sétányon elhaladva, a Zoób Kati Divatmúzeumot és a Polgármesteri Hivatalt érintve sétakocsikáznak a városban.
A 200. Anna-bálra egyébként már elfogytak a belépők. A gálavacsorát tartalmazó hagyományos báli belépő 145 ezer forintba került, a Gyógy téri pavilonban pedig 110 ezer forintért lehetett helyet foglalni. Újdonság, hogy ebben az évben a hotel Anna Café teraszát is megnyitják a bálozók előtt, ide 130 ezer forintos áron lehetett jegyet váltani.
A balatonfüredi 18 éves Soós Kriszta Szonját választották a 199. Anna-bál szépének. Az első udvarhölgy a 21 éves budapesti Mihály Angelika, a második udvarhölgy pedig a 17 éves Budapestről érkező Bundschuh Jázmin lett.
Az idén kétszáz éves Anna-bálhoz kapcsolódva a bál estéjén, 200 lány és 200 fiú részvételével, először rendezik meg az Anna-báli sokadalom eseményt Balatonfüreden. Együtt ünneplés a parton, zene, tánc és a 200. Anna-bál szépeit köszöntő látványos ceremónia. A különleges alkalomra várják a 15 és 26 év közötti jelentkezőket.
Május 18-ától kaphatók a belépők a 200. Anna-bálra. Július 26-án, Balatonfüreden rendezik meg a bicentenáriumát ünneplő patinás eseményt, amelyen minden korábbinál több 18 éves elsőbálozó lány vesz majd részt. A bálon fellép a 100 Tagú Cigányzenekar kamara együttese.
20 évesen kopogott be a filmgyár ajtaján azzal a szándékkal, hogy mindegy mit, de valamilyen filmes munkát vállalhasson. Volt kávé- és szódafelelős, világosító, gyártásvezető, dokumentumfilmek készítője, hosszú évek óta független filmproducer, jelenleg a Színház- és Filmművészeti Egyetem fő gyártásvezetője, nem mellesleg a Magyar Mozgókép Fesztivál igazgatója. Ezúttal új szerepkörét jártuk kicsit körbe, hiszen ő lesz a 199. Anna-bál zsűrijének az elnöke. Csáky Attilával beszélgettünk.
A Farkas Gábriel Showband igazi zenei csemegével készül a július 26-án, Balatonfüreden megrendezésre kerülő patinás esemény bicentenáriumi gálájára.
Július 26-án rendezik meg Balatonfüreden a 200. Anna-bált. A bicentenáriumát ünneplő eseményre április végétől lehet majd belépőjegyeket váltani. A bált ezúttal is az Anna Fesztivál kíséri. Lesz operaest, szívhalászat, prímásgála és szerenádok éjszakája. Minden korábbinál több 18 éves elsőbálozó lányt várnak a patinás eseményre.
A Magyar Állami Operaház műsorai, éjszakai szerenád, prímások gálakoncertje és az elmaradhatatlan szívhalászat – íme, az Anna Fesztivál kínálata. A július 22-28. között zajló programsorozat újra élettel tölti meg a várost. A 199. Anna-bál ezúttal az 1930-as évekbe repíti vissza majd a vendégeket.